A zenekarnak 9 tagja van, hat népzenész egy hibrid rock-népzenész és két rockzenész. Debrecenből és Nyíregyházáról indult útjára a formáció, a 2006-os év első felében. Zenéjüket ország-világnak bemutatták, felléptek több fesztiválon (Sziget, Azfeszt, Kotta, Campus, Crumerun, Savaria, Panyola, FŐHE...). Számos városi és falusi rendezvényen szórakoztatták a közönséget (például a debreceni Civis Korzón, a hajdúszoboszlói Folk Napokon, a rakamazi Alma Fesztiválon...) valamint sikerrel szerepeltek, a 2007-es ABC Tehetségkutató versenyen. A hazai fordulón elsők lettek, majd a nemzetközi mezőnyben több ezer jelentkező közül, végül az első 10 között végeztek.
Tudásukat bemutatták határainkon túl is: többek között Ausztriában, Szlovákiában és Erdélyben. A televíziónézők is megismerhették a Folk Error zenekart, miután a Csillag Születik tehetségkutató dobogós formációjának, a 4 FOR DANCE táncegyüttesnek elkészítették a produkciójukhoz a muzsikát, majd végigkísérték őket országos turnéjukon.
Nem titkolt céljuk, hogy szokatlan hangzással, a könnyűzenén keresztül, ismét megismertessék az emberekkel az autentikus népzenét. Aki soha nem hallgatott népdalokat, nem kóstolt bele a táncházmozgalomba, annak is könnyen megjön a kedve, ha ismerős stílusban tálalják neki a hagyományos magyar népzenét.
Hagyja, hogy Ön elé táruljon teljes valójában a magyar kultúra, a hagyományok és szokások, vagy egyszerűen csak engedje át magát a zenekar muzsikájának és élvezze azt élőben vagy lemezen.
Copyright © PopulArt 2009 | Felhasználási feltételek